A bennunkavilag.hu megleste Szűcs Imre mestert, amit egy tányért díszít. A fazekasok a festéket egy speciális eszközzel, az írókával viszik fel az edényre. Az alábbi videó mutatja mennyi sok kis pontból, vonalból, alakzatból áll össze a végén a csodálatos díszítmény, amelynek persze az elejétől fogva a mester fejében kell lennie azzal együtt, hogy a színezés folyamatában a díszítő a színeket nem láthatja, hiszen a színek csak az égetési után láthatók. E videón a mester éppen a zöld színeket helyezi el az előre karcolt tányéron. Íme a videó: A magyar kormányzatok minden időben magas szinten elismerték és támogatták a hagyományőrző művészek tevékenységét. Szűcs Imre is számos társadalmi elismerést kapott, amelyek közül is kiemelkedően magas szintű erkölcsi elismerés a Magyarország Köztársasági Elnöke által adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, amelyet 2013-ban vehetett át Fazekas Sándor minisztertől. A kitüntetés átvételét követően a tiszafüredi Főnix Tv interjút készített a mesterrel, amelyet az alábbi linkre kattintva tekinthetnek meg:https: //youtu.be/cUjfKAmaJHI |
A szerkesztőA honlap Regionális Fejlesztési Egyesület Tiszafüred közreműködésével készült azzal céllal, hogy segítse Szűcs Imre munkásságának bemutatását a magyar hagyományok kedvelőinek. Szerkesztő: Szűcs István Archívum
August 2024
Kategóriák
All
|